Csip-csirip, itt Gasztrocsirip, gasztrokém és eNJé hites csokoládéhitvese. Tegnap az Édes Napok fesztiválon jártunk, alább egy rövid helyzetjelentés.
Az édesszájúságnak is megvan a határa!!! eNJé-vel a Várban újfent megállapítottuk, hogy ennyi csokoládéevés után már csak a szalonna, a paradicsom, és a hagyma szentháromsága és egy nagyon száraz, testes vörösbor hozza rendbe az ember lelkivilágát. Vagy a tejföllel vastagon kent kenyérre halmozott etyeki sonka. Kemény napon vagyunk túl, férfias munkát végeztünk, pihenés a megérdemelt jussunk. A fesztiválról elöljáróban ennyit:
A forradalmi idők mindig hangosak és fárasztók. Egyszer menekülni kell, másszor éppen kiabálni és felvonulni. Mi kényelmes emberek lévén egyiket sem szeretjük, inkább kibontunk a teraszon egy üveg rizlinget a Szászi-pincéből Hegymagasról és mögüle szemléljük a rajtunk áthaladó történelmet. A gond akkor kezdődik, ha a valahogy a csokoládé is belekeveredik a dologba. Ekkor eNJé elveszti az eszét, felpattan és ordítva rohan, hogy győzelemre vezesse csapatainkat. Persze, ilyenkor már Gasztrocsirip sem üldögélhet tovább azon elmélkedvén, hogy többet kéne járni Hegymagasra, hiszen ahol eNJé lázba jön, ott előbb-utóbb sok csokit lehet majd enni. És lám...:
A mai napra visszatekintve talán nem túlzok azzal az állítással, hogy az Édes Napok Fesztivál a hazai csokoládékultúra Pilvax Kávéháza. Csak épp a heves ifjak itt faházakból mosolygó kézműves mesteremberek. Mesteremberek. És még egyszer: mesteremberek. Olyan, de olyan jó ezt a szót leírni, egy olyan országban, ahol az igazi kézműves szakmák becsületét az elmúlt fél évszázadban sikerült szinte teljességgel kipusztítani, de hál' Istennek a kihalás szélén mégis sikerült ezt a folyamatot fülön csípni. Bár szívesen tennénk, nem kalandozunk más területekre, maradjunk csak a gasztronómiánál. A magyar borkultúra reneszánszáról beszélni szerencsére már akkora közhely, mint amekkora Fekete László erősportoló étvágya. Ez már nem reneszánsz, hanem a felvilágosodás maga. Tehát és amennyiben a Borfesztiválon a teljes Budavári Palota környékét el tudják lepni borstandok és mozdulni sem lehet a vendégektől - akik ráadásul többnyire kulturált emberek benyomását keltik - ott már nem elindult valami, ott már megy.
A csokoládé nagyon sok mindenben hasonló műfaj, ezt az angol Csokoládé Akadémia (Academy of Chocolate) egyik alapítója Sarah-Jane Evans a világ 60 női master of wine-jának egyike is megerősítette ma. De a minőségi csokoládé az elmúlt néhány évvel ezelőttig valahogy mégis kimaradt a magyar kánonból. Csak a Vörösmarty téri Mozart boltban lehetett drágán jobbfajta külföldi csokikat venni, vagy a változó minőségű belga importot majszolgatni. Aztán egyik nap csendben, minden felhajtás nélkül - ahogy az igazából lenni szokott - a jégkorszaknak vége lett. A belvárosi Egyetem tér tőszomszédságában megnyílt az első budapesti csokoládémanufaktúra boltja és ezzel közel egyidőben a fővárosban és vidéken több apró terrorista sejt fogott aknamunkába Soprontól Gyuláig. Aztán már különleges süteményekbe is átfertőződött a járvány: Vácott, Solymáron, majd egyre több fővárosi cukrászdában. Most pedig itt vannak a várban sokan, és már elegen ahhoz, hogy áttörjék bizonyos falat. Ez már kritikus tömeg, aki ráadásul egy igen kritikus tömeget céloz meg.
No, ők persze nem a Táncsisért jöttek a Várba és nincs is olyan könnyű dolguk, mint az ifjaknak az öreggel, akit az őrök teketóriázás nélkül adtak át a mindenre elszánt, felbőszült tömegnek. Ezeknek az ifjaknak hasonlóan mostoha időkben sokkal keményebb ellenállással kell megküzdeniük forradalmuk sikeréért. A válság vérzivataros éveiben kell elhitetnük a vásárlókkal, hogy a drága, kevés és rafináltan finom jobb, mint az olcsó, sok és átlagosan kellemes. Mégis, jó látni azt, hogy a csokoládé fiatal magyar forradalmárai nemcsak ugyanúgy mindenre elszántak mint Petőfiék, de világlátottak, kreatívak, érzékenyek és jó üzleti érzékük is van.
Ha a főbejáraton érkezünk, akkor a Turul felé fordulva megcsodálhatjuk a csodás Panorámát, majd át kell verekedjük magunkat a nagyobb gyártók és cukrászdák standjain, melyekről amúgy is sok helyen hallhattunk már, ezért itt most nem is (kivéve talán a Frölich kóser pékséget és a Delizia Kekszmanufaktúrát melyek mindenképp említeni kell!)
Jobbról aztán az etyeki sonkásnál vehetünk magunkhoz némi sós muníciót, melyet majszolgatva a Csokoládémúzeum installációját csodálhatjuk meg, miközben maga Gombóc Artúr liheg a nyakunkba. Mindezt néhány boros standnál (pl Vinoport) öblíthetjük le mielőtt megérkezünk a kézművesekhez.
Itt kapásból magába Csiszár Katalinba és az ő Rózsavölgyi Csokoládéjába futunk bele. Csodás a külső, lenyűgöző belső az első igazi magyar csokoládéforradalmár többszörösen díjnyertes csokoládéi, mely nég a tapasztalt kóstolót is egyik ámulatból a másikba ejti.
Mellette Szántó Tibor leginkább tömör csokoládéival igéz, egy bor- és csokoládészakértő igazi patikustermékei, precíz mértékekkel, hosszan tartó gondolatokkal, merész társításokkal, egyre szebb csomagolásban.
Majd házisütis lányok jönnek akik bloggerségből nőtték ki magukat idáig Meggy és Jazz néven. (Olyan szép, hogy a magyar gasztroblogok elnevezése mennyire hasonlít az angol pubokéhoz! Ott is mindig valami és valami - Lamb and Flag, Dog and Duck áll egymás mellet, míg a magyar gasztroweben Chili és Vanília, Fűszer és Lélek…)
Mellette a Bobojka (a képen), mely színes csajszissággal vár minket azzal a mottóval, hogy "Modernül, nőiesen és folklórosan". A szomszédban egy hungarikumokat - közte csokoládét is - gyártó, igényes, gyártó a Hegyközi Manufaktúra található, akiknek lekvárjaik és kicsit szélesebb szortimentjük miatt inkább a külföldi piac számára lesznek érdekesek.
A korlátnál visszafelé menet a Harrer Csokoládémanufaktúrába futunk bele, akik Sopronban az ország egyik legszebb (modern) épületében gyártják egyedileg kikevert csokoládéikat, süteménykölteményeiket és tartanak szakértő csokoládékóstolásokat. Kötelező program kiránduló csokiőrülteknek. (A képen eNJé akcióban, nemsokára megmutatjuk!)
Középen a magyar netes csokisikersztori, a ChocoMe szadomazo lakkszerkóra emlékeztető dizájnú standja áll, ahol Mészáros Gáborral webkettes táblás csokoládékészítés magyarországi helytartójával is találkozhatunk. (A képen nem ő látható.)
Továbbsétálva a Gyulai bonbon manufaktúra a Cadeau belga ihletésű bonbonjait nézegetjetjük, formák és töltelékek kavalkádjával. (A képen - szakértő útmutatás!) A sarokban a Levendula Pincészet saját lovasi levendulámezejéből nyert olajával csokijától bódulhatunk. 
Mellette S. Nemzetes Kriszta pedig márványlapján temperál is nekünk és bevezet a bonbonkészítés műhelytitkaiba is.
A kört egy új magyar manufaktúra, a Zangio zárja, amely rózsavölgyis úton jár, hasonló termékekkel de hasonlóan nagy szakértelemmel is, melyet a tulajdonos a helyszínen vicces, csokoládés kvízekkel ad át a nagyközönségnek.Első nap ennyit fedeztünk fel, mely után képtelen vagyok többet a csokoládénak a gondolatával is foglalkozni… Talpra hát Magyar, fel a Várba, tömegesen és kritikusan!
