Csokiba öntött önismeret

Rossznyelvek azt beszélik, hogy ha valaki a keserű csokinak hódol, az bizony személyiségének sötét oldalát rejtegeti. Bár kétségtelenül sokat mond rólunk az, hogy egy kóstolón milyen bonbont választunk, Nagy Judit szerint a csokoládé lélektanában nincsenek merev axiómák. Hisz az érzékeny anyag legalább olyan összetett, mint az egyéniség, aki aromáit ízleli; mint az elme, aki karakterét megálmodja.

- Eltelik-e nap úgy, hogy ne nassolnál egy kis csokit?

- Nagyon ritkán. Sajnos az ember életében mostanság ritkán akad nap, hogy valami ne bosszantsa föl. Számomra mindig a csokoládé a vigasz, bár nagyon óvatosan bánok a fogyasztásával. Nem úgy kell elképzelni, mint Gombóc Artúrt, aki szomorúságában kerek csokoládéval, lyukas csokoládéval és egy kis mogyorós csokoládéval is elhalmozza magát. Ha ugyanis minőségi csokit fogyaszt az ember, abból egyszerűen nem lehet sokat enni. És az ilyen különleges falatok nemcsak búfelejtőnek jók, de megkoronázhatják a legnagyobb örömöket is. A házassági évfordulóinkat például mindig csokoládé szufléval ünnepeljük a férjemmel.

- Valamilyen kakaós desszerttel lepett meg akkor is, amikor megszületett a kislányotok?

- Tudod, ha az ember csokoládémesterségre adja a fejét, és nagyon sok magas minőséget kóstolt már, akkor nem szeretnek neki bonbont ajándékozni, mert félnek a kritikától. Kevés csokit kaptam mostanában…

- Inkább alkottál egy saját kollekciót az anyaságról. Hogyan lehet egy ilyen összetett érzésvilágot a csokoládé nyelvére fordítani?

- A csokoládé ezerarcú anyag, benne bármi elmondható. Még a szülés fájdalma vagy az anyává válással kezdődő új szerep is; ami az időben folyton változik. Ezért is került a dobozba négy generáció bonbonja: a gyermekemé, az enyém, mint anyáé, az anyukámé és a nagymamámé. Nagyon izgalmas volt mindezt csokoládéba burkolni, és kevés dolog lett az életemben olyan kifejező, mint ez a kollekció. Hisz számomra a csokoládémesterség nem csupán technika: az, hogy milyen kakaót milyen fűszerrel házasítasz, végül milyen formába öntöd – szögletesbe vagy figuratívba - hogyan díszíted… ez mind egyfajta művészet.

- És önkifejezési lehetőség a chocolaterie számára. Na de mit mond azoknak, akik kóstolják?

- A kollekciók készítésekor arra jöttem rá, hogy a csokoládé magában rejt egyfajta kollektív érzésvilágot. A „Kötődés” bonbonok illusztrálásához felkért kontakt táncosokkal megkóstoltattam a bonbonokat: a fotózáskor ugyanazt láttam a mozdulataikban, amit én csokoládéban fogalmaztam meg. A Valentin-napi kollekcióhoz komponált zene pedig olyan volt, mintha egyenesen a szívemből szólt volna. Hatalmas élmények ezek.

-  Igaz-e, hogy sok mindent elárul rólunk az, hogy milyen csokoládét szeretünk?

- Árulkodhat stílusról, arról, hogy ki mennyire édesszájú; hogy mennyire nyitott, szeret-e kísérletezni az aromákkal.  De bonbonválasztás alapján senkiről sem lehet személyiségrajzot készíteni. Már csak azért sem, mert az ízlés folyamatosan változik. Ebben a csoki rokon a borral: az emberek duhaj, ifjú korukban kezdenek az édesebbekkel, készítik belőle a vörösboros kólát, aztán jönnek a száraz vörösborok, a rosé, a fehérbor és így tovább az egyre összetettebb, karakteresebb ízekig. Ott van például a lányom, aki az egyik fő teszterem; és nagy kritikus. Egy-egy szofisztikáltabb bonbonom valószínűleg azért nem ízlik neki, mert most még túl komoly még ő kis lelkének; az ízlelőbimbóinak viszont nem elég édes. Szóval az ízlések, az élet olyan, mint a csoki: a fekete és a fehér között ezernyi árnyalatban váltakozik. Egy kicsit erről szól majd a következő kollekcióm is.

SzeSzil