Nagy Judit vall csokoládéba burkolt érzéseiről, gondolatairól
Forrest Gump anyukája szerint „az élet olyan, mint egy doboz bonbon: az ember nem tudhatja, hogy mit vesz ki belőle”. Ha ez igaz, akkor bizony komoly felelősség terheli azt, aki fejét csokoládékészítésére adja. Hiszen a chocolaterie dolga nem kevesebb, mint hogy olyan kollekciókat alkosson, amiből mások meríthetnek ihletet: olykor keserűt, olykor édeset.
- Gyakran mondogatod, hogy mióta csak az eszedet tudod, imádod a csokoládét. Emlékszel az első, igazán meghatározó falatra?
- Nem; illetve nem egyetlen harapásra emlékszem, hanem rengeteg kóstolóra! Szerencsés gyerek voltam, mert az anyukám a külföldi munkaútjairól mindig hozott valamilyen csokit. Toblerone, Milka: ez akkoriban nagyon nagy szám volt! Amellett korán elkényeztették az ízlelőbimbóimat. Állandóan dugdosni kellett előlem a csokoládét; főleg azután, hogy felkutattam és egy ültő helyemben nassoltam el egy asztallap méretű Merci bonbont. Van egy másik meghatározó emlékem is: ének-zenei általános iskolába jártam, és minden év végén koncerteztünk a Zeneakadémián. Ilyenkor a szüleim mindig elvittek fagyizni a Teréz körúti Royal szállóba. Nem tudtam dönteni, ezért ők rendeltek nekem; csakhogy aztán nem volt benne csoki, a nővérem kelyhében viszont igen. Akkor elhatároztam, hogy ha nagy leszek, csak olyan fagyit veszek majd, amiben csokoládé is van. Így kötöttem ezzel az 
érzékeny anyaggal örök szövetséget.
- Úgy beszélsz a csokievésről, mintha az valami lelki folyamat lenne…
- Ó, igen, sokkal inkább lelki dolog, mint testi, több mint puszta gasztronómia. Különleges, önfeledt boldogságérzetet okoz számomra. A kóstolgatás olyan kaland, amit számomra csak a Csokoládé c. film adott vissza: filozofikus, de mégsem túl komoly, nagyon kedves és könnyed mozi, pont olyan, mint a csokis desszert: az apró kis bonbonokból egész sorsok állnak össze. Titkon mindig is vágytam arra, hogy legyen egy olyan kis csokiüzletem, mint Juliette Binoche-nak.
- Ám az élet egy egészen más feladattal kínált meg. Milyen ízű lenne a televíziós pályafutásod, ha csokoládéban kellene megfogalmaznod?
- Édes és keserű is… Nehéz kérdés. Már 12 éve vagyok a köztelevíziónál, és sok mindent megéltem ott. Voltak magasságok és mélységek; mindkettőből rengeteget tanultam. Szóval, egyértelműen étcsokoládé lenne. Semmiképp nem egy gyümölcsös, nyarat idéző, könnyed kis bonbon; hanem olyan, mint a testes bor: 70 százalék fölötti, magas savtartalommal, amiben ugyanakkor ott vannak a szépségek is. Egy nagyon nemes kakaóíz, benne apró magocskákkal, mondjuk grillázs mogyoróval, ami azért ott csikorog a fogak között.
- Nagy szerencse, hogy emellett a komoly csokoládé mellett akad az életedben édesebb desszert is; ott van például a „Bujaság”.
- Igen, a „Bujaság” talán a kedvenc bonbonom az első csokoládékollekciómból, a Valentin napi Szívdobbanásból. Ez egy vadborssal ízesített, nagyon gyümölcsös csokoládé; s igaz ugyan, hogy neve a Bibliában a harmadik fő bűnként szerepel, mégis, számomra a szerelem gyermeki aspektusát jelenti. Azt a lazaságot és vidámságot, amire a férjem tanított: hogy ne legyek mindig olyan komoly, és minden helyzetben el tudjam engedni magam egy kicsit.
- Hát ezért íratott be a csokitanfolyamra?
- Mindig élvezte mellettem azt, hogy mennyire szeretem a csokoládét, azt, ahogyan egyre szofisztikáltabb ízlésvilággal fordulok felé. Egyszercsak ott volt a karácsonyfa alatt egy boríték, benne jelentkezési lap a vancouveri online Csokoládékészítő Akadémiára. Először azt mondtam neki: „Te tiszta őrült vagy!” De mégis nagyon kíváncsian vártam. Kemény időszak volt: munka, gyerek mellett végigcsinálni egy angol nyelvű iskolát úgy, hogy minden áldott héten komoly dolgozatokat adtam le; gyakorlati feladatként nagy forgalmazókkal, cégekkel tárgyalva kellett feltérképeznem a hazai csokoládégyártást, miközben itthon, a saját konyhámban kellett új kreációkat alkotni. A legkedvesebb emlékem egyébként pont egy félresikerült kísérlethez kötődik: a csoki ugyebár akkor lesz fényes és roppanós, ha megfelelően temperálják. Ehhez egy márványlapon kell a folyós csokoládét meghatározott módon kevergetni, majd összeönteni egy más hőmérsékletű masszával; így kialakítani a megfelelő hőfokot. Rosszul húztam ki a márványt, kiömlött és gyorsan megkötött az egész. Sikerült ropogós csokiba burkolnom az egész konyhabútort, amit persze az épphogy csak tipegő lányom pillanatok alatt kiszúrt: úgy nyalogatta az asztalról a csokit, mint egy kiscica. Hát így születtet meg lassan az eNJé.
SzeSzil
A cikk folytatása hamarosan itt olvasható. A következő téma: „Válassz egy bonbont, megmondom, ki vagy!”- avagy önismeret csokiba öntve.
